A legártatlanabb kinézetű 15-20 éves sleeperek

sleeper motorteljesítmény sebesség

Volt néhány olyan nagyon erős, nagyon gyors autó a kétezres évek elején, amelyek ma a tizenéves kocsik európai használtpiacának érdektelenebb darabjainak tűnnek, hacsak az ember nem tudja, mit is lát pontosan.

Sleeper: olyan autó, ami jellegtelen, semmit nem mutató megjelenésével "elaltatja" a környezetét, mielőtt meglepetésszerűen mindent és mindenkit maga mögött hagyna kategóriájában szokatlanul erős motorjával. A mai új autók között leginkább az időnként lehetetlenül nagy teljesítményű, szupersportautós gyorsulást produkáló elektromos kocsikra lehetne alkalmazni ezt a jelzőt, de a kétezres évek elején még a klasszikus technikával készültek a sleeperek.

A 2003-ban bemutatott Skoda Fabia RS még azzal is kitűnt a szokásosnál izmosabb korabeli kiskocsik közül, hogy dízelmotorral, takarékosan produkált extrém menetteljesítményeket. Az 1,9 literes TDI 130 lóereje és 310 Nm-e nem épp autóskártya-mindenvivő adatok, de az 1,3 tonnás testben a szerény megjelenésű kiskocsi rugalmasságban nagyon sok, papíron jóval erősebb kocsit is megvert. Az első generációs Fabia RS hivatalosan 9,5 másodperc alatt gyorsult 0-ról 100 km/h-ra, végsebessége 204 km/h volt, de a sajtóteszteken az autós magazinok ennél sokkal jobb értékeket mértek, rugalmassági teszteken pedig a dízel kisautó bizonyos sebességtartományokban a kortárs BMW 330i-t is legyőzte.

Eggyel feljebb, a kompakt kategóriában a Mazda 3 MPS volt a kétezres évek közepének titkos csodafegyvere. A 2,3 literes, 260 lóerős, változó vezérlésű turbós benzinmotorral, sportfutóművel és részlegesen önzáró differenciálművel szerelt japán Golf-konkurens külsejében csak szinte jelzésszerű légterelőivel és kettős kipufogóvégével különbözik az alapmodelltől. Utasterében csupán finom vörös kárpitvarrások jelzik, hogy ez valami más. Pedig 6,1 másodperces 0-100-as sprintjével, 250 km/h végsebességével a semmilyen külsejű kis Mazda vígan tartja a lépést számos sokkal drágább, sokkal nagyobb presztízsértékű kortárs prémium sportlimuzinnal, sportkocsival.

A Volvo V70 második generációs modelljéből készült, 2002-ben bemutatott R jelzésű modell szép, kerek és szokatlanul nagy számokkal támadta meg a német prémiummárkák sportváltozatait. 300 lóerő és 400 Nm jött ki a 2,5 literes, öthengeres turbómotorból. A nagy kombi nem csak 5,9 másodperces 0-100-as gyorsulásával és 250 km/h-nál elektronikusan korlátozott végsebességével képes meglepni még ma is környezetét, de négykerékhajtásával a kanyarokban is képes kihasználni az alkatához, jellegéhez mérten ugyancsak szokatlanul nagy erőt.

A Lexus az új idők szelét fogta vitorlájába, amikor felső-középkategóriás modelljéből, a GS-ből 450h jelzéssel a 2005-ös New York-i Autószalonra elkészítette a világ első hibrid sport-luxus-szedánját. A 3,5 literes V6-os benzinmotor az elektromos segédhajtással közösen 339 lóerőt volt képes a hátsó kerekekre juttatni, amivel még az 1,9 tonnás test is könnyedén gyorsult 100 km/h-ra 5,4 másodperc alatt. A kiváló értékben nem kis szerepet játszik, hogy klasszikus sebességváltó nincs az autóban, a gyorsulás a bolygóműves erőátvitelnek köszönhetően megszakítatlan - viszont csak 211 km/h-ig, ez a GS 450h végsebessége.

A Volkswagen eleve mindenkit meglepett, amikor népautós nevét és márkaimidzsét meghazudtolva 2002-ben gyártásba engedett egy 7-es BMW-kkel, A8-as Audikkal, S-Mercedesekkel versengő méretű, jellegű luxuslimuzint. Amikor viszont a konszern hatliteres, W12-es motorját is beépítette az egyszerű vonalvezetésű, jellegtelen külsejű nagy szedánba, igazi sleepert hozott létre. A tucathengeres ötméteres Volkswagen 450 lóerővel és 560 Nm-rel 6,1 másodperc alatt ugrik 100 km/h-ra, végsebessége a nagy német limuzinoktól megszokottan 250 km/h-ban korlátozott, de a TopGear mérése szerint az elektronikus limit feloldásával a Phaeton W12 elérte a 323,5 km/h sebességet is! A mai európai használtautó-piacon egy kis szerencsével ezek a különlegesen erős, gyors modellváltozatok esetenként igen jó áron elcsíphetők. Annyira még nem idősek, hogy már veteránként vagy akár youngtimerként kezelje őket a piac, a nagy motor, nagy erő pedig sok vevő számára nem éppen előny a mai üzemanyagárak mellett.

A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×

0/0
Dokumentum