A legelső EuroNCAP-ötcsillagosok

törésteszt biztonság minősítés

Aki elsősorban a biztonságot keresi egy öreg kocsi vásárlása során, ezeket az egykori törésteszt-bajnokokat keresse! Fontos persze tudni, hogy egy idősebb autó passzív biztonsága már korántsem biztos, hogy megegyezik az újkori állapot szintjével.

A márkafüggetlen EuroNCAP minősítő intézet már több mint negyed évszázada, 1997 óta töri sorra az autókat és elemzi, értékeli elsősorban passzív, de az elektronikus baleset-megelőző rendszerek térhódítását követve aktív biztonságukat is. Bár a töréstesztek végrehajtási módszertana és kiértékelési rendszere időközben sokat változott, az egyes korszakok, modellévek eredményeinek összevetéséből ma is látszik, mikor melyik autók voltak a legbiztonságosabbak a leginkább objektívnek tekinthető európai éles ütközőpróbákon.

Az első ötcsillagos autó az NCAP-teszteken a 2001-ben gyártásba került, második generációs Renault Laguna volt. A középkategóriás francia autó történelmi sikere a gyártó és az NCAP közötti visszacsatolásnak köszönhető: a Renault a sorozatgyártású modell végső paraméterezésében figyelembe vette az előzetes tesztek eredményeit. Az olyan részletek, mint a két fokozatban felfúvódó légzsákok, a korban még korántsem általános középső hátsó hárompontos biztonsági öv, az oldalsó és függönylégzsákok megléte mind kellettek ahhoz, hogy a Laguna az európai piac első NCAP-ötcsillagos modellje lehessen. (A Renault Laguna hírnevét nem rontották el a később tesztelt Lagunák sem: a 2003-as és 2007-es modell is öt-öt csillagot kapott.)

A következő ötcsillagos autó egy 2002-es teszten a W203 jelzésű, második generációs C-osztályos Mercedes lett. Az eredményben már az is benne volt, hogy az autó nem csak a vezetőt, hanem az utasokat is figyelmeztette a biztonsági övek bekapcsolására. Szintén 2002-ben a Saab 9-3 lett a harmadik ötcsillagos modell, ezzel is öregbítve a svéd autók biztonságának mítoszát. A középkategóriás Saab kiemelkedően jól teljesített az oldalütközési teszteken.

A Renault a Laguna sikere után sem hanyagolta el a biztonsági fejlesztéseket, így 2002-ben a különleges formatervű, felső-középkategóriás Vel Satis ötcsillagos eredménye mellé elkönyvelhették az első kompakt autó kiemelkedő sikerét is: ez volt a Renault Mégane második generációja. A Mégane, mint az első ötcsillagos töréstesztű tömegmodell biztonsági legendává vált, amikor a TopGear műsorában (állítólag a gyártóval nem egyeztetve) egy valódi, hús-vér sofőrrel a volán mögött szándékosan összetörtek egy példányt és tévéműsorban mutatták meg, hogyan is védi meg az embert a kategóriában elérhető legbiztonságosabb autó egy karambolban.

Még ebben az évben csatlakozott az ötcsillagosok klubjához a korabeli Mercedes E-osztály is. 2003-ban megszerezte a maga 5-5 csillagát a Volvo XC-90, a Toyota Avensis, a Saab 9-5, a Renault Espace és a Peugeot 807, a BMW X5, a VW Touran, a Renault Scénic is. 2004-től már nem az volt a nagy szám, ha valamelyik új autó ötcsillagos lett, hanem inkább az volt kínos, ha egy új modell, főleg a nagyobb, drágább kategóriákban nem tudta ötcsillagosra teljesíteni az EuroNCAP folyamatosan növekvő szintű biztonsági elvárásait.

Akármilyen meggyőző is egy-egy régebbi modell korabeli törésteszt-adatlapja, mindig érdemes észben tartani, hogy egy olyan összetett technikai eszköz, mint egy autó, folyamatosan öregszik, gyengül, egyre megbízhatatlanabbá válik az évek elmúltával. A légzsákok, övfeszítők pirotechnikai töltetétől egyre kevésbé lehet biztosan elvárni a tökéletes működést, a biztonsági övek megnyúlnak, gyengülnek, a korrózió pedig nem csak esztétikai, biztonsági állapotromlást is okoz az autókban. A konkrét ütközésekben kevéssé számít, de megelőzésükben komoly szerepet játszik az egyre több korszerű elektronikai védelmi eszköz, amelyek az idősebb kocsikban még nyilvánvalóan nem lehettek benne, az új modellekben viszont sokat segíthetnek abban, hogy egyáltalán ne is kerüljön sor a passzív védelmi rendszerek kipróbálására. Henry Ford egykori mondása a biztonság tekintetében is igaz: a legjobb autó az új autó!

A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×

0/0
Dokumentum