Dízel, benzin, villany, hibrid: kinek milyen autó való?

autóválasztás hajtási technológia autóvásárlás

Ha az autóválasztásban a racionalitásé lenne a főszerep, könnyen meg lehetne határozni egy választási mátrixszal, hogy milyen motor felel meg a legjobban az adott autóvásárló céljaira.

Az autóválasztás sosem volt tisztán műszaki-gazdasági kérdés. Hogy milyen tárgyat lát az ember a lakása, háza előtt nap mint nap, miben látják őt mások, esztétika-érzelmi szempontokból is fontos; sokak számára fontosabb is, mint az ésszerűségi kérdések. Az irracionális döntési faktorok az autó technikájára is kiterjednek. Próbáljuk meg ezeket most letisztítani és szigorúan racionálisan végigvenni, melyik hajtási technológia mire a legalkalmasabb!

A hagyományos szívó benzinmotor az alacsony újkori vételár, az olcsó fenntarthatóság és a tervezhető karbantartás bajnoka. Ha a gyártó nem követett el komoly konstrukciós hibát, a kevés pénzből gazdálkodó, egy autót sokáig használni tervező, éves szinten viszonylag keveset és nem túl nagy távolságokon autózó autóvásárló akár egy idősebb, de persze jó állapotú szívó benzines kocsival is elégedett lehet és mindig tudhatja, mire számíthat.

A klasszikus hibridhajtás erre a robusztus, egyszerű technikára építkezik, sőt: atombiztosabbá teszi azt egy kiegészítő elektromos hajtással, ami ott és akkor segít a benzinmotornak, ahol és amikor az a leggyengébb; hidegen, nagy terhelésnél, araszolgatásnál. A hibridek nagy előnye, hogy egy csomó kopó-fogyó alkatrész hiányzik belőlük; egy jól megkonstruált hibridben nincs ékszíj vagy kuplung. A hibridek a fékeket is kímélik, hiszen a lassítást többnyire a generátor üzemmódba kapcsoló elektromos hajtómotor végzi. A szívó benzines hibridek legendásan nagy futásteljesítményt képesek elérni, üzemeltetésük nagyon olcsó és mára azt is tudjuk, hogy a hajtóakkumulátor is javítható, ha pedig sok év után tönkremegy, észszerű áron cserélhető. A hibridség takarékos üzemet is jelent, aminek emocionális "mellékhatása" a környezet kímélésével kapcsolatos jó érzés: a csekély benzinfogyasztás és a városi dugóban araszoláskor nem vagy alig szennyező, egészségkímélő autó birtoklása. Mindezt a sok pozitívumot még használtan is magas vételárral és a klasszikus vezetési élmény feláldozásával kell megfizetni. Nagy várható futásteljesítmény és sok városi üzem mellé az egyszerű hibridtechnika remek választás.

A kis hengerűrtartalmú turbófeltöltős benzinmotor komplikált technikával teszi lehetővé, hogy egy kicsi, könnyű, viszonylag olcsó motor alkalmanként nagy csúcsteljesítményre legyen képes, miközben részterhelésen, a hétköznapokban takarékosan működjön, keveset fogyasszon. (A kis turbós kocsi mindig magával viszi a sok lóerőt, de a lovak legnagyobb része csak akkor eszik, amikor vágtázni kell.) A konstrukció többnyire remekül működik, amíg a kocsi új. Az első években, az első száz-százötvenezer kilométeren egy jól megkonstruált turbós benzinmotor ritkán ad okot panaszra. A kis motor kopása viszont hosszú távon az alkalmankénti túlterheltségek miatt idő előtti elhasználódással jár, a bonyolult, kényesebb technika fenntartási költségei pedig magasabbak. A kis turbós benzinmotorral szerelt kocsi tulajdonképpen az ideális cégautó: amíg garanciás, nem lesz vele gond, hosszú utakra is megnyugtató erőtartalékokkal rendelkezik, városban pedig, ha okosan hajtják, nem fogyaszt sokat.

A szívó dízelmotorok mára kihaltak az európai személyautókból, már használtan se nagyon találni ilyet a youngtimer-oldtimer korkategórián innen. A valaha még turbóval sem túl komplikált megölhetetlen dízeltechnikát a '80-as évek végétől a hatékonyságot növelő és a finom működést biztosító, egyre bonyolultabb befecskendezési rendszerek, az utóbbi 10-15 évben az emissziót csökkentő, szintén komplikált és költséges berendezések bonyolítják. Egy mai turbódízelmotor csendes, erős, takarékos, és nem kormol, viszont újonnan drága, ha pedig elkezd elhasználódni, a javítási költségei nagyon magasak lehetnek. Ezért tűnnek olyan vonzónak a néhány éves, néhány százezer kilométert futott, szemre újszerű modern dízelautók ajánlati árai. A dízelmotor szuperképességei hosszú utakon mutatkoznak meg leginkább: nagy sebességnél is takarékos, az egyenletes tempóval leautózott nagy távolságokon pedig a kopás, elhasználódás is minimális. Aki gyakran autózik messzire, még ma is jól jár egy új vagy újszerű dízellel.

Az elektromos autók mára bebizonyították, hogy konstrukciótól, mérettől függően városi és hosszú távú használatra is megbízhatóan alkalmasak. A csendes, kiválóan gyorsuló villanyautók vezetése élvezetes, a hosszú utak a zaj, rezgés hiánya miatt pihentetőek. A villanyautók terjedésének legnagyobb gátja a magas vételár és az utóbbi két évben irracionálisan megdrágult közterületi vagy autópályás töltés. Az elektromos autó azoknak ideális, akik sokat autóznak egy viszonylag szűk területen és tudnak otthon vagy a telephelyen, olcsón tölteni - illetve azoknak, akiknek az emissziómentes autózás érzelmileg vagy a kifelé mutatott imidzset illetően mindennél fontosabb.

A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×

0/0
Dokumentum