Egy autó nem csupán közlekedési eszköz: életterünk is, ahol sok időt töltünk és jól akarjuk érezni magunkat. Ezért nem is lehet egyértelmű választ adni a kérdésre, hogy adott pénzért melyik a legjobb kocsi. Hiszen mindenkinek mások az igényei, elvárásai, prioritásai. Ezt persze az autógyártók is pontosan tudják, ezért igyekeznek olyan különleges szolgáltatásokkal, extrákkal vonzóvá, egyedivé tenni termékeiket, amiket csak náluk lehet megtalálni. Ha elég ügyesen tapintanak rá egy addig kielégítetlen speciális igényre, komoly vásárlóerőt csábíthatnak el, még akár akkor is, ha az adott autó összességében nem is különösebben jól sikerült modell.
Az elmúlt két évtizedben gyártott használt autók legnagyobb tömegében számos olyan izgalmas extrát tudunk megnevezni, ami még ma is komoly vonzerőt jelent a másodlagos autópiacokon. Ezek közül válogattunk ki néhány különösen jópofa dolgot.
A Citroën autói mindig is különlegességnek számítottak a tömeggyártók között. A kényelmet mindenek fölé helyező francia márka számos olyan újítást, egyedi szolgáltatást mutatott be az elmúlt húsz évben, ami ma is sok használtautó-vásárlót képes elcsábítani. Ilyen például a C4 Picasso hatalmas szélvédője: ezekben a kocsikban az üvegfelület messze az elöl ülők feje fölé nyúlik. A családi túrákhoz vásárolt autókban a jó kilátás nagyon fontos, így nem csoda, hogy ez a modell nagyon népszerű a családos vevők körében. A Citroën magasra húzott üvegfelületét egyes Opel típusokban is meg lehet találni.
Citroën-hagyomány a különlegesen puha hidropneumatikus futómű is, mely a használt C5 modellekben ma már igen olcsón elérhető szolgáltatás. Légrugózást persze kínált több prémiumgyártó és néhány terepjáró-gyártó is, de ezekben a kocsikban ez az extra jellemzően drágán karbantartható anyagi nyűgöt jelent, míg a Citroënekben nem olyan durva költség a puha felfüggesztés életben tartása.
A négynél több henger luxusa jellemzően magas fogyasztást és drága üzemben tartást szokott jelenteni. Vannak azonban kivételek, mint például a Fiat-konszern öthengeres dízelmotorja. A 2.4 JTD motorral számos Lancia vagy Alfa modell vásárolható meg jó állapotban, kedvező áron, jó fogyasztással és kiemelkedő megbízhatósággal együtt.
A négykerék-kormányzás ma is ritkaság az autóiparban, jellemzően drága sportautók feláras extrája. Volt azonban néhány, többnyire japán gyártó, aki megpróbálkozott a dologgal egyszerűbb modelleknél is. Így ezt a különlegességet meg lehet venni egészen hétköznapi áron párszázezer forintos Honda Prelude-ökben vagy Mitsubishi Galantokban, illetve több későbbi tömegmodellben is.
A hátsókerékhajtás szintén ritka dolog a nem-prémium kocsikban - legalábbis, ha nem kimondottan sportautóról van szó. A hosszmotor és a kardántengely extra helyigénye a keresztbe fordított, fronthajtású kocsik kompakt kialakításához képest nagyjából a '70-es évek végétől luxussá vált az európai piacra szánt praktikus hétköznapi autókban, csak a prémiummárkák némelyike ragaszkodott ehhez a konstrukcióhoz. Persze aki szereti a klasszikus vezetési élményt, jól tudja, mennyire másképp viselkedik egy hátsókerekes autó és örömmel használna ilyet a hétköznapokban is. A legolcsóbb lehetőség ennek az élménynek a biztosítása a kocka-Lada, de ez azért elég komoly lemondásokkal jár a komfortot illetően. A BMW-k, Mercedesek viszont használtan is prémiumautók, ennek megfelelő szervizköltségekkel. Az elmúlt két évtizedben a tömeggyártók egyszerűbb modelljei között tényleg fehér holló a hátsókerékhajtás; csak néhány terepjáró alapváltozatánál (Jeep Cherokee, Ssangyong Rexton), az Opel Omega utolsó szériájánál és persze amerikai vagy legalábbis amerikai piacos autóknál találjuk meg ezt a konstrukciót. És persze ott vannak még a Lexusok: az IS és GS modellekben jó áron, japán megbízhatósággal együtt lehet megkapni a hátsókerékhajtás örömét.
0/0
Dokumentum