LED-lámpák az autóba izzók helyett: szabad? Érdemes?

LED fényszóró lámpa helyzetjelző menetjelző

Az autók világításának átalakítása nagyon szigorúan szabályozott területe a közúti közlekedésnek Magyarországon és egész Európában. Legálisan nem egyszerű LED-ekre cserélni a hagyományos izzókat. És az sem biztos, hogy érdemes.

A LED-eket a '90-es években kezdte el használni az autóipar, kezdetben a féklámpákban, ahol a hagyományos izzóknál jóval kisebb reakcióidő, a fékpedál lenyomása pillanatában azonnal teljes fényerővel kigyulladó jelzés biztonsági fejlesztésnek számított. Az autók elején 2004-ben, az Audi A8-ban jelent meg az első LED-es menetjelző fény, az első teljesen LED-es fényszórót pedig szintén az Audi szerelte be egy sorozatgyártású autóba, a 2009-es R8-ba.

Az energiatakarékos, karbantartásmentes, jó esetben az autó élettartamával összemérhetően tartós LED-lámpák mára a kisebb, olcsóbb autókban is nagyrészt kiváltották a klasszikus izzókat. Az autós háttéripar, a pótalkatrész- és kiegészítő-gyártás pedig elkezdett LED-esítési lehetőségeket kínálni azoknak is, akiknek még hagyományos világítással szerelték fel az autóját.

Az utólagos LED-esítés vitán felül leghasznosabb területe a menetjelző fény felszerelése az autóra. Ha egy ilyen DRL-lámpapár (Daytime Running Light - Nappali Menetjelző Fény) felkerül a kocsira, nincs többé elfelejtett világítás-kapcsolás, ködben, szürkületben észlelhetetlen lopakodó autózás. A menetjelző LED fontos feladata az üzemi fényszóró kímélése is; ha nem kell állandóan kapcsolgatni, illetve égetni a főfényszórót, kisebb az esélye, hogy egy éjszakába nyúló autózás során derül ki: nem világít valamelyik, ne adjisten mindkét tompított izzó. A menetjelző LED-ek energiatakarékossága inkább csak a jóérzés szempontjából fontos. Ha a két darab 55 wattos tompított plusz a két, 5-5 wattos hátsó helyzetjelző helyett csak egy 10-20 wattos menetjelzőpár világít, az minimális, legfeljebb csak centiliterekben mérhető megtakarítást jelenthet az üzemanyag-fogyasztásban.

A hivatalosan forgalomban lévő utólagos menetjelző lámpákra nagyon precíz felszerelési és bekötési előírások vonatkoznak. Érdemes megbízható szaküzletben, ismert gyártó termékét megvásárolni majd olyan műhelyben beszereltetni, ahol figyelnek a lámpáknak az úttól és egymástól való távolságára és arra is, hogy ezek üzem közben akkor gyulladjanak ki, halványuljanak el vagy kapcsoljanak ki, amikor az előírások szerint erre szükség van.

A különböző munkalámpákkal, keresőlámpákkal kapcsolatban az az előírás, hogy ezek a forgalomban fényt nem bocsáthatnak ki és nem is verhetnek vissza; lehetnek tehát ilyenek a kocsin, de használni közúton biztosan nem szabad őket. A hagyományos izzók helyére passzoló, úgynevezett retrofit LED-es lámpák esetében már más a helyzet. Ezek közül az utastéri világítás helyére illeszthető példányok azok, amelyekkel biztosan nem lehet probléma - feltéve, hogy "fehér vagy kadmiumsárga" fénnyel világítanak. A helyzetjelzőkbe, indexekbe, féklámpákba, fényszórókba való LED-fényforrások viszont, bár a kereskedelemben bőséggel kínálnak ilyeneket, ezek (és ezt a csomagoláson az ismertebb, komolyabb gyártók mindig fel is tüntetik) közúton hivatalosan nem használhatók!

A főfényszórók, a tompított és az országúti fényszórók esetében azt is fontos tudni, hogy a LED-esítés nagy valószínűséggel nem is okos dolog. A hagyományos izzós autókban a szabványos fényforrás és a lámpatest foncsorozott belsejének geometriája együtt állítja elő azt a vetítési képet, amire szükség van. A LED-lámpák kialakítása egészen másmilyen és bár a legnagyobb gyártók már előálltak olyan, Európában néhol, néhány autótípusra már engedélyezett (nálunk még nem!) fényforrással, ami működik a hagyományos lámpatestben is, a legtöbb bizonytalan eredetű ilyen izzó-pótló összességében szinte biztosan rosszabb éjszakai látást biztosít majd a sofőrnek, mint a szabványos izzó. Ráadásul még tartósságra se számíthatunk. A nagy teljesítményű gyári LED-lámpák elektronikájának hűtését gondosan, precízen tervezik meg és alakítják ki az autókban. Egy utólag beszerelt retrofit LED-fényforrás hűtése valószínűleg nem lesz megfelelő, ezért a halogén izzónál drágább, nem is megfelelő fényt nyújtó, illegális LED-lámpa jó eséllyel még hamar tönkre is megy majd.

A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×

0/0
Dokumentum