Luxusautók négy hengerrel a használtautó-piacon

luxusautó négy henger prémiummárka

Az autóiparban a luxus nagyon sokáig azt is jelentette, hogy négy hengernél legalább eggyel-kettővel, de inkább néggyel több dolgozzon a motorháztető alatt. Aztán jött a downsizing.

Az igazán komoly luxusmárkáknál (Rolls, Bentley) nem hogy a használtpiacon, de még a szalonokban, az új modellek között sem találunk négyhengeres modelleket. A visszafogottabb prémiummárkák viszont egy ideje már megadták magukat az emissziócsökkentés nyomásának és akad a palettájukon néhány olyan modell a közelmúltból, amely annak ellenére luxusautónak nevezhető, hogy csak négyhengeres.

Az európai prémium-triumvirátusból ideológiailag a Volkswagen-csoporthoz tartozó Audi volt képes a legkönnyebben meglépni, hogy akár a márka zászlóshajója is négyhengeres motort kaphasson. A 2009 és 2017 között készült harmadik generációs A8-asnál azért még alibiztek egy kicsit: az első négyhengeres A8-asnál a mild-hibrid technika bevezetése volt a mentség arra, hogy a kocsit a kétliteres, négyhengeres, 211 lóerős TFSI-benzinmotorral is meg lehetett venni.

A Mercedesnél a W211-es szériánál, az ötödik generációnál látták meg az idő elérkeztét egy négyhengeres motorváltozat bevezetésére az S-osztályban. A 2009-es S250 CDI Blue Efficiency jelzésű kocsiban 2,1 literes dízelmotor dolgozik, ami két turbófeltöltő segítségével 204 lóerőt és 500 Nm nyomatékot volt képes kipréselni magából újkorában.

A BMW a G11-es szériában (2015-2022) mind benzines, mind dízelmotorból kínált négyhengeres változatot. A 730i-ben kétliteres, 255 lóerős benzinmotor dolgozik, a 740e-ben ugyanez a motor egy hibridrendszer elemeként, elektromos segédhajtással 322 lóerős összteljesítmény eléréséhez járul hozzá. A 725d-ben 228 lóerős a dízelmotor.

A német prémiumtrió nagykocsijaiból tehát már az előző generációkban is készültek ugyan négyhengeres változatok, de az értékesítésben ezek a belépő modellek nem értek el komoly eredményeket. Négyhengeres A8-as, S-osztály vagy 7-es alig-alig van a kínálatban; még a hatalmas német használtautó-piacon is csak pár darabot találunk belőlük a sokszorta nagyobb 6-8 hengeres választék mellett.

A Porsche, ami az első Cayenne bevezetése óta már nem csak sport, hanem luxus-sport márka, egy új kategóriában látta meg az időt a négyhengeres technika bevezetésére. A 2014-től gyártott Macant a kétliteres, VW-csoportos TSI-motorral is meg lehetett venni, 265 lóerővel.

A félprémium márkák kínálatának tetejét jelentő nagy, felső-középkategóriás szedánokban és a tömegmárkák alkalmanként felbukkanó, luxusjellegű nagyautós próbálkozásaiban nem volt presztízskérdés a kicsi, gazdaságos, olcsón szervizelhető négyhengeres motorok használata. A Peugeot 607, a Volvo S80 (a második generációtól), a Saab 9-5 modellekben a négy henger nem riasztotta el a vásárlókat. Sőt: a Volvo az S80 második generációjának takarékosságra optimalizált változatában (DRIVe, a harmadik generációtól D2) még az 1,6 literes, PSA-Ford fejlesztésű HDI dízelmotort sem átallotta kipróbálni. Kakukktojás ebben a kategóriában a Lancia Thesis, amelyet csak öt- és hathengeres motorokkal kínált a Fiat konszern.

És hogy szabad-e négyhengeres használt luxuskocsit venni? Természetesen, de érdemes tudni, hogy milyen kompromisszumokat vállal, aki ezt teszi. Egyrészt sérül a luxus: a négyhengeres motor konstrukciójánál fogva nem olyan finom járású, mint a V6, sor 6, V8 (és nem olyan érdekes, izgalmas orgánumú, mint a több gyártónál is előforduló soros öthengeres). Ezen persze lehet kiegyensúlyozó tengelyekkel, kifinomult gyújtási, üzemanyag-adagolási rendszerekkel tompítani, de az igazán finom doromboláshoz több henger kell. Másrészt pedig a kis motor egy nagy, nehéz autóban szükségszerűen gyorsabban öregszik, jobban kopik, mint egy nagyobb lökettérfogatú, kisebb fordulatszám-tartományban dolgozó sokhengeres. A sok kilométer a kisebb motort jobban megviseli, ez az ökölszabály a nagy prémiumautóknál is igaz.

A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×

0/0
Dokumentum