Két dolog indokolhatja egy "téli autó" beszerzését. Vagy a családi autópark drágább darabjainak kímélésének szándéka, vagy a havas-jeges utakon való élvezetes autókázások élménye.
Ha csak az a fontos, hogy a gyakori hidegindítással, a rövid utakkal, a városi forgalomban télen megnövekvő koccanási, padkázási kockázattal ne az értékes, szép főautónkat terheljük, a megbízhatóság, az olcsó fenntartás és a biztonság a lényeg egy téli autóban. Ha viszont a csúszós utak autós örömeit szeretnénk egy kicsit jobban kiélvezni, a reális költségszint mellett a megfelelő hajtásképlet a legfontosabb.
Bármi is a cél, van néhány technikai jellemző, amihez érdemes ragaszkodni. A dízelmotor télen kevésbé megbízható, mint a benzines és jobban meg is terheli a gyakori hidegindítás. Az öregebb benzinesek közül is érdemes karburátoros helyett injektoros üzemanyag-ellátó rendszerrel felszerelt autót választani, ezek kevésbé kényesek, könnyebben indulnak a fagyos reggeleken. A blokkolásgátló fontosságáról lehet elvi vitákat folytatni: vastag hóban elméletileg hamarabb állhat meg a feltorlódó hó segítségével egy ABS nélküli autó. A vészfékezés közben is megmaradó kormányozhatóság viszont olyan biztonsági előny, ami sokkal gyakrabban jön jól télen, mint a friss hóban mérhető féktávolság.
A téli időszakban sokan a legolcsóbb, legegyszerűbb kisautókat használják rövid, a technikát megterhelő utakra. A nagyon kevés pénzből fenntartható, hihetetlenül tartós, strapabíró első generációs hazai Swift jó választás lehet, de ennek a kocsinak mind a passzív, mind az aktív biztonsága erősen elavult. Hagyományosan jó ár-érték-arányú kocsik az idős francia autók, ráadásul a Renault már az első Mégane (1995) óta nagyon komolyan veszi a jó szereplést a törésteszteken. Az egyszerű, nagy sorozatban gyártott szívó francia benzinmotorok műszakilag nem jelentenek kockázatot, a Cliók, Mégane-ok karbantartási költségei sem magasak, bontókban is, alkatrész-kereskedelmi hálózatokban is könnyen találni mindent, ami kell.
Ha az élmény a lényeg, a hátsókerékhajtás vagy az inkább hátsókerekes viselkedésre hangolt, de legfeljebb 50-50%-os nyomatékarányú összkerékhajtás az igazán szórakoztató a havas-jeges utakon. Ha kellően csúszik az út, egy fronthajtású autóval is lehet élményautózni, de a kikapcsolható menetstabilizáló (ha van egyáltalán a kocsiban, persze) és a hagyományos, jól adagolható, karos kézifék ilyenkor létszükséglet. Az érzékeny kézifék műfajában egyébként valamiért a japán autók szoktak a legjobbak lenni, a német kocsik jellemzően kemény, rideg rögzítőféket kaptak/kapnak.
A Ladák, akár a hátsókerekes kocka modellek, akár az állandó 4x4-es Nivák ma is olcsó játszós téli autók lehetnek, de állandó gondozást, bütykölést igényelnek. A BMW-k, Mercedesek, quattro Audik esetenként drága prémiumfeláras szervizigénnyel léphetnek fel, de jó bontós kapcsolatokkal és megbízható szervizes háttérrel az egyszerűbb, régebbi modellek még könnyen életben tarthatók. A tucatautók között sajnos az elmúlt évtizedekben ritkasággá vált a hátsókerék-hajtás, az egyszerű viszkokuplungos összkerékhajtási rendszerek pedig nyúlós reakcióidejükkel nem a legjobbak a téli játszadozásra. Még a nagyobb kategóriákban is ritka madár a téli játszós szempontból optimális hajtásképlet: az Opel Omegák, Ford Sierrák és Scorpiók nyomdokába már fronthajtású modellek léptek.
A Subaru kompakt és középkategóriás modelljei nagyon ajánlhatók minden szempontból téli örömautózásra. A kisebb szívómotorok relatív gyengesége ilyenkor keveset számít, a boxermotorok magas fogyasztása a rövid téli utakon nem nagy hátrány, a masszív, nehezen megölhető technika és a kiegyensúlyozott 4x4 pedig igazán alkalmas arra, hogy egy olcsó, öreg Impreza, Legacy, Forester a téli utak bajnoka lehessen. Persze akármilyen jó játék is a hóban egy ilyen kocsi, soha ne feledjük, hogy az utakon télen is mindig a biztonság a legfontosabb!
0/0
Dokumentum