Milyen színű használt autót vegyek?

használt autó szín színek trend hasznos

A hazai használtautó-választék csak a leggyakoribb típusok esetén engedi válogatni színek alapján a vásárlókat. Ha viszont a hatalmas német használtpiacon keresgélünk, még segít is a sok-sok Passat, Astra vagy Corolla közti szelektálásban, ha legalább szín alapján lecsökkenthetjük egy kicsit a több tízezres kínálatot.

Az európai autók között hagyományosan négy szín vezeti az eladási statisztikákat az újautó-piacon: fehér, fekete, szürke és ezüst. A nagy festékgyártók elemzései szerint jelenleg az autók mintegy háromnegyedét ilyen színben rendelik a vevők. A Standox márkát tulajdonló Axalta elemzése szerint Európában még erősödik is ez a hármas uralom: az abszolút uralkodó fehér és a fekete mellé az egyéb színekhez képest két százalékos erősödéssel felzárkózott a szürke, az élénkebb színek hátraszorultak az elmúlt évben. A magyar piacon is ez a helyzet; a Porsche Hungária öt márkája közül négyben a fehér, a fekete és a szürke az abszolút vezető. Csak a Seat lóg ki a sorból, amelynél a fehéret és a szürkét a piros követi.

Ez alapján sejthető, hogy a használtpiacon is ezek a színek lesznek majd a keresettek, tehát ha már előre látjuk, hogy pár év elteltével autót akarunk váltani, vélhetőleg egy ilyen „unalmas” színű kocsit tudunk majd a legkönnyebben újra értékesíteni. Autókereskedők tapasztalatai szerint ez nem csak feltételezés. Árban ugyan nem teljesítenek rosszabbul a színesebb autók, de a készletből a fekete, fehér, szürke kocsik valóban lényegesen gyorsabban forognak ki, mint élénkebb festésű társaik. A kisautóknál valamivel megengedőbbek a vevők, de a nagyobb autóknál és a prémiummárkáknál különösen nehéz eladni egy-egy piros vagy narancs példányt.

Aki szereti a tarka utcaképet, készüljön fel egy unalmas jövőre: a konzervatív trend tartósnak ígérkezik. Néhány éve volt egy kis kilengés, több gyártó is megpróbálkozott az úgynevezett „földszínekkel”, érdekes barnákkal, kékekkel, zöldekkel és narancsvörösökkel, de a kísérlet nem igazán vált be. Az autós szaklapok ugyan örültek a barna BMW-knek, rikító élénkzöld Skodáknak, ragyogó mélykék Opeleknek, de a divathullám nem emelkedett magasra és rövid életű is maradt.

Aki viszont autósként nem akar belesimulni a tömegbe, több elmélettel is felmentést adhat magának a fenti racionális ökölszabály alól. Egyrészt a ritka, egzotikus szín rendszerint eladási nehézséget jelent a mostani eladónak – így sokkal kedvezőbb alkupozícióból indulhat az ártárgyalás. Másrészt a kirívó színű autókat jellemzően kevésbé kedvelik az autótolvajok. Eleve nem okos dolog egy feltűnő színű kocsival elosonni a tett színhelyéről a járókelők és a térfigyelő kamerák szeme előtt, de az is szempont, hogy a ritka színű karosszériaelemeket nehéz eladni, ha bontásra rendelte meg tőlük a munkát a kedves vevő.

Él egy népszerű hiedelem a hazai autós világban, miszerint a kötelező biztosítás drágább a piros autókra. Ennek a legendának nincs alapja, a biztosítók nem különböztetik meg szín alapján a biztosított kocsikat.

Kivételek: jellegzetes modellszínek A fenti statisztikák ott buknak, amikor egy-egy karakteres modellhez kötődik egy-egy jellemző szín. Ez kihat az eladásokra, a használtpiaci keresletre és természetesen a lopásokra is. Csak néhány példa: a Subaru Impreza STi, a második generációs Skoda Octavia RS vagy a sportos Volvók élénk rali-kékje, a második generációs Toyota Prius halvány almazöldje, az aktuális Mazda MX5 vagy Mazda 3 bordója, a Peugeot kis és kompakt autóinak (206, 207, 208, 308) bordómetálja. A jelenlegi felhozatalban is van egy-két olyan modell a hazai piacon, amelynél láthatóan elfogadtak a vevők néhány ötletes gyári színt: a Suzuki Vitara, a magyar autóvásárlók kedvence gyakran feltűnik narancsban és világoskékben, sokszor kombinált, kéttónusú festéssel.

Ja, és persze egy örök kivétel: a Ferrari. Hiszen egy Ferrariban az a furcsa, ha nem piros.

A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×

0/0
Dokumentum