Nyaralás egy kisbusszal két autó helyett: megéri?

kisbusz mikrobusz bérlés költségek

Ha egy nagyobb vagy két kisebb család indulna autóval nyaralni, felmerülhet a kisbusz-bérlés gondolata, hogy ne kelljen két kocsival menni, hiszen B-kategóriás jogosítvánnyal akár kilencszemélyes autókat is szabad vezetni.

Ha a kisbusszal vontatnánk is valamit (lakókocsit, hajót, csomagszállító utánfutót), érdemes tudnunk, hogy a köztudatban lévő 3,5 tonnás össztömegnél nagyobb is lehet a teljes szerelvény tömege, illetve speciális esetben 750 kilogrammos vontatmánynál nehezebb dolgot is húzhatunk! Az érvényes előírások szerint, ha beleférünk a 3,5 tonnás összesített maximális tömegbe és a vontatmány nem haladja meg a vontató jármű saját tömegét, az utánfutó vagy lakókocsi lehet nehezebb és 750 kilónál. Ha pedig a vontató kocsi megengedett legnagyobb tömege 3,5 tonna, még mindig szabad utánakötni egy maximum 750 kilós utánfutót, így a teljes szerelvény megengedett össztömege 4250 kg is lehet.

Magyarországon ma már számtalan kisebb-nagyobb cég foglalkozik kisbuszok bérbeadásával. A legmegbízhatóbb, legkomolyabb vállalatok a nemzetközileg is ismert bérautó-szolgáltatók, de persze az árak is ezeknél a cégeknél a legmagasabbak. A kis hazai cégeknél belföldi használatra már napi 8000 forint körüli összegért találunk autót, de ha külföldre vinnénk a kocsit, a tarifa magasabb. A bérbeadó sokszor úgy hirdeti szolgáltatását, hogy kérjünk "egyedi árajánlatot" a bérlésre és a díj függ a bérlet időtartamától is: hosszabb időre arányosan olcsóbb kibérelni az autót. Amivel nagyjából számolni lehet, az ma napi átlagos 2-300 kilométeres használati limit mellett egy-két hétre valahol 15-20 ezer forint közötti összeg egy átlagos kocsi esetén. A bérbeadó rendszerint kauciót is kér, amelynek összege akár több százezer forint is lehet

Nagyon fontos, hogy a szerződés megkötése előtt alaposan vegyük át minden, a bérléssel és az autóval kapcsolatos körülményt! Mennyi a CASCO-biztosítás önrészének mértéke, milyen autópálya-matricák vannak a kocsin, van-e klíma és működik-e, van-e és mire terjed ki az Assistance-szolgáltatás ott, ahová indulunk. Van-e pótkerék, megvannak-e az érintett országokban előírt KRESZ-tartozékok. Ki vezetheti a kocsit, mik az esetleges életkor-megkötések, hány sofőr szerepelhet a bérleti szerződésben. Apróság, de fontos lehet: van-e Bluetooth-kihangosító, tolatókamera, esetleg fedélzeti navigáció (és ha igen, milyen térképállománnyal) a kocsiban.

A bérbeadó cégek által leginkább használt típusok között nagy eltérések vannak méretben, teljesítményben, fogyasztásban. Egy 90 lóerős rövid Transporter keveset fog fogyasztani, viszont lomhán mozog és 9 főre plusz az összes csomagra nagyon szűk is. Egy V6-os hosszított Mercedes kényelmes és erős, de sokat kell majd bele tankolni. Egy hosszú, esetleg magas Ford Transit nagyon tágas, de jóval teherautósabb a komfortja is, a vezetése is, mint a kisebb mikrobuszoké. A kisbuszokra helyenként más szabályok, behajtási korlátozások is vonatkoznak, mint a személyautókra. Érdemes fokozottan odafigyelni az autópályadíjra és a parkolási, behajtási díjakra, kompjegyekre: ne válasszuk rutinból a személykocsis tarifát, nézzük meg, nem lóg-e át a nyaralóautó méretben, tömegben vagy a szállítható személyek számában egy másik járműosztályba!

Akinek nincs vezetési rutinja ilyen autókkal, készüljön fel arra, hogy a megpakolt, általában egyszerű futóművű kisbusz nyugodt, megfontolt kormányzást és lassításokat igényel a biztonságos úttartáshoz. A nagy oldal- és homlokfelület miatt erős az ilyen autók szélérzékenysége is: kamionok mellett elhaladva, alagutakból kihajtva különösen óvatosnak kell lenni. És persze a nagyobb méret a városi kis utcákban vagy parkolásnál is több helyet, körültekintőbb vezetési stílust igényel, mint a személyautók.

A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×

0/0
Dokumentum