A prémiummárkák értékvesztése ugyan jellemzően magasabb, mint a piac számára megbízhatónak elkönyvelt tömegmárkáké, az eleve magasabb induló ár miatt viszont ezek a kocsik mégis sokáig drágábbak maradnak, mint a kommersz márkák hasonló korú autói. Vannak azonban kivételek.
Egy új Mercedes, BMW, Audi vagy akár a másodvonalbeli prémiumautók, Volvók, Lexusok, Infinitik általánosságban gyorsabban veszítik értéküket, mint azok a kocsik, amelyekkel kevésbé társítható a luxus, a kiemelkedő minőségérzet, viszont a piac nagyra tartja őket vélt vagy valós megbízhatóságuk, tartósságuk miatt. A Volkswagenek, Toyoták, Skodák, akár Daciák az európai autópiacon néhány éves korukra eredeti értéküknek jóval nagyobb részét tartják meg, mint a prémiummárkák autói!
A kevésbé bejáratódott vagy kevésbé elismert prémiummárkák modelljei pedig még magasabb értékvesztésük miatt igazi titkos tippek azok számára, akik a használtautó-piacon vásárolva várnak el egy kocsitól az átlagnál elegánsabb enteriőrt, magasabb szintű kényelmet, igényesebb anyagokat - akár az átlagnál alacsonyabb áron. A mai kínálatban ennek a szegmensnek legmarkánsabb képviselője a DS, a francia PSA konszern fiatal luxusmárkája. A DS Automobiles története 2009-ben indult, de a DS modellek kezdetben csak almárkaként, típusként szerepeltek a Citroën portfóliójában. Önálló brandként 2015 óta jegyzik a márkát, tehát már az első DS-emblémás autók is hatodik évesek, beléptek a használtautó-kínálat derékhadába.
A legkisebb modell a Citroën DS3 (2016-tól DS 3) a Citroën C3 izgalmasabb, extravagánsabb, jellemzően gazdagabban felszerelt klónja. Remek kis autó, kiváló vezetési élménnyel, hatékony motorokkal. Különösen izgalmas a nyitható vászontetős kivitel, amely kategóriája egyik legcsinosabb kabriója, viszont értékvesztése az egyik legmagasabb a hasonló korú használt kocsik között. A magas amortizáció egyik oka egy problémás motor: az 1,6 literes benzines turbómotor kerülendő, hajlamos előélettől, karbantartástól függetlenül is extrém drágán javítható súlyos hibákat produkálni. A motorpalettán a másik véglet az 1,4 literes, gyenge, de nagyon takarékos és tartós HDI, ami az általános nyugat-európai dízelpánik miatt is különösen olcsón elérhető valós használati értékéhez képest.
A nagyobb DS-ek, az alsó-középkategóriás 4-es és 5-ös jelzésű modellek kategóriájukban kevésbé jól sikerült autók, viszont áruk együtt mozog a hasonló méretű, műszakilag velük azonos de jellemzően sokkal szerényebb kivitelű Citroënekével. Sőt: sokszor lehet találni gyönyörű bőrüléses, gazdagon extrázott DS 4-est vagy 5-öst olcsóbban, mint sok velük azonos korú, azonos futásteljesítményű Citroën C4-et.
A francia autóké mellett hagyományosan magas az olasz kocsik értékvesztése is és ez éppúgy áll az újonnan még jóval drágább prémium modellekre mint az olcsóbb Fiatokra. A Fiat prémiummárkái, a Lancia és az Alfa Romeo már nem gyártott modelleinek gazdagon felszerelt példányai különösen vonzóak tudnak lenni használtan, alcantarával, bőrrel dúsan dekorált utasterükkel, látványos formáikkal. A technika a dizájn alatt a csúcsváltozatokat leszámítva a fronthajtású modelleknél jellemzően ugyanaz, mint a tömegmodelleké, az erős, takarékos dízelmotorokkal és a bevált, nagy sorozatban készülő benzinesekkel nem vállal extrém kockázatot, aki egy Alfa Giulietta vagy egy Lancia Delta mellett dönt a kompakt kategóriában.
Az amerikai piac prémiummárkái, a Cadillac (GM), a Lincoln (Ford) autói méretükben, teljesítményükben a legnagyobb európai luxusautók szintjét produkálják, visszafogottabb minőségérzet mellett ugyan, de jóval alacsonyabb árszinten, a választék viszont igen kicsi ezekből a kocsikból még a német piacon is. A latin vagy az amerikai prémiumautók vásárlásának egy kockázata azonban biztosan van: a viszonylag alacsony gyártási darabszámok miatt a típusspecifikus alkatrészek és a karosszériaelemek beszerzése nehézkesebb és drágább lehet, mint a német prémiumtrió autóié.
0/0
Dokumentum