Használtautó-vásárlásnál, amikor a gyári garancia már lejárt, izgalmas kérdés, hogy a robusztusabb, de kevésbé hatékony szívó-, vagy az erőteljesebb, de kényesebb turbómotort választjuk.
Amíg a kocsi új és él a garancia, nincs nagy kockázata a komplikáltabb, karbantartás-igényesebb, baj esetén drágábban javítható technikának. Az első néhány évben, az első egy-kétszázezer kilométer alatt úgyis a gyártó felel minden nagyobb hibáért és a kocsit ezen az időtávon illetve futásteljesítményen belül úgyis biztosan márkaszervizben, a gyártó által megkövetelt metódusok szerint tartják karban. De mi a helyzet az idősebb kocsikkal, amik már kifutottak a garanciális időszakból? Mekkora lemondásokat követel az egyszerűbb szívómotoros technológia, mekkora költségekkel kell tervezni az erőteljesebb, hatékonyabb feltöltős motorok esetén?
A dízelmotoroknál szerencsére (vagy sajnos) a választás már rég nem az autóvásárlókat terheli: döntött helyettük az autóipar. A dízeltechnikában már régen általánossá vált a turbó: szívómotoros dízel személyautó gyakorlatilag nem létezik a hétköznapi használatra alkalmas új vagy 10-20 éves autók kínálatában. Arra viszont ezeknél a kocsiknál is érdemes odafigyelni, ha hosszú távú használatban gondolkodunk: az adott turbódízel motor melyik változatát választjuk? Ugyanannál az alapmotornál, blokknál is hatalmasak lehetnek a teljesítménykülönbségek, hiszen a töltőnyomás növelésével és az extra levegőmennyiséghez adott extra üzemanyag-mennyiséggel nagyon könnyű extra lóerőkhöz jutni - az élettartam rovására. A BMW háromliteres, N57 kódjelű hathengeres dízelmotorja például 150 és 280 kW között többféle teljesítményszinten készült. Egy 10-15 éves autó esetében nyilván nem mindegy az elhasználtság tekintetében, hogy az addigi tulajdonosok számára mekkora teljesítmény állt rendelkezésre, ha gyorsulni akartak, vagy ha épp siettek A-ból B-be.
A benzines motoroknál viszont mindmáig sikeresen élte túl a technikai fejlődés komolyabb fordulópontjait a szívómotor. Sőt: az autóipari villamosításban a hibridek térnyerése során a szívómotorok számára új tér is nyílt. Ezeknél az autóknál az elektromos rásegítés lehetősége lehetővé teszi, hogy az egyszerűbb, robusztusabb, tartósabb szívómotorok előnyei továbbra is érvényesülhessenek, miközben azok a lóerők, amelyekről a turbó elhagyásával lemondtunk, visszajönnek a villanymotorból.
Ha használtautó-vásárlásra kerül a sor, a hibrideknél kifejezetten javasolhatók a szívómotoros benzinmotorra alapozott modellek. Ezeknél szűk fordulatszám-tartományban, alacsony terheléssel dolgozik a benzines motor, extrém teljesítmény leadására, ezáltal extrém terhelések elviselésére nincs szükségük. Jellemzően ilyenek a Toyota/Lexus illetve a Ford hibridjei. A turbómotoros hibrideknél viszont az adott autó koncepciójában jellemzően kiemelten fontos a rendszerből kivehető nagy teljesítmény. A kis lökettérfogatú, de extrém teljesítményt leadó benzinmotor használata valahol logikus, hiszen egy hibrid autóban időarányosan kevesebbet fut a benzinmotor, mint egy tisztán benzines kocsiban, viszont a nagyon kihegyezett technika hosszú távon ezekben az autókban is szükségszerűen gyorsabban használódik el. Turbós benzines használt hibridautó vásárlását csak nagyon alapos állapotfelmérés és gondosan feltérképezett előélet ismeretében javasoljuk.
A nem-hibrid autók esetében a használtpiaci vásárlási döntéshez nem árt tisztában lenni az adott típus érzékenyebb, drágább alkatrészeinek javítási vagy csereáraival. Egy átlagos, kis, turbós benzinmotornál a turbófeltöltő száz-kétszázezer kilométerenként nagyon valószínű cseréje simán belefuthat egy negyedmilliós összegbe. Ha ezt az eshetőséget tudomásul vesszük, akkor élvezhetjük a kis feltöltött motorok finoman vezetve takarékos, szükség esetén erőteljes működését. Ha viszont nem szeretnénk vállalni egy ilyen javítás anyagi terheit, szerencsére még ma is bőven válogathatunk az átlagos méretű, teljesítményű kocsik között a kevésbé takarékos és kevésbé erős, de anyagilag kiszámíthatóbb, tervezhetőbb működésű szívómotoros modellek között.
0/0
Dokumentum